Ha az EGT valamely országában vagy az Egyesült Királyságban tanultál, de úgy döntöttél, a diploma megszerzése után Magyarországon szeretnél munkát vállalni, a Diákhitel Központnál 2025 januárja óta elérhető Hazaváró Diákhitel segítségedre lehet. Ezzel ugyanis kiválthatod és hazai diákhitellé alakíthatod a külföldön felvett, tanulmányi célú hiteledet.
A szabad felhasználású hitel a Diákhitel1, míg a részben vagy egészben a képzés díjára fordított hitel pedig a kamatmentes Diákhitel2 termékkel váltható ki. Ráadásul igénybe veheted a diákhitelekhez kapcsolódó kedvezményeket is, mint például a törlesztés szüneteltetése, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó tartozáselengedés, illetve a munkáltatók által nyújtható és a Diákhitel2 törlesztésére fordítható, adó- és járulékmentes támogatás.
A költözés mindig megterhelő és sok figyelmet, mi több, pénzt igénylő folyamat, ezért könnyebbséget jelenthet, hogy a hitel törlesztését csak a folyósítást követő harmadik hónap első napján kell megkezdened. Ráadásul az is fontos, hogy a Hazaváró Diákhitellel nemcsak akkor élhetsz, ha most költöznél haza, hanem abban az esetben is, ha már legfeljebb 6 hónapja itthon vagy.
A Hazaváró Diákhitelt akkor választhatod, ha megfelelsz az alábbi feltételek mindegyikének:
- a 45. életévedet még nem töltötted be
- diplomát szereztél külföldi, teljes idejű felsőoktatási képzésed alatt (nappali munkarendben)
- befejezted külföldi tanulmányaidat és hazaköltöznél. Hazaváró Diákhitelre válthatsz akkor is, ha már itthon vagy, de az igénylést megelőző 6 hónapon belül életvitelszerűen külföldön tartózkodtál
- külföldi hiteledet tanulmányaid ideje alatt, vagy az azt megelőző 3 hónapnál nem korábban vetted fel
- olyan külföldi hiteltartozásod van, amely lehetőséget ad elő- vagy végtörlesztésre
- igazolod, hogy Magyarországon már legalább három hónapja van tanulmányi- vagy munkajogviszonyod
- vállalod, hogy a kiváltást követő 7 éven belül legalább 5 évig hallgatói vagy munkajogviszonyt tartasz fent Magyarországon (az 5 évből legfeljebb 2 év lehet tanulmányi jogviszony)
Fontos, hogy mindenki csak 1 hiteltartozás kiváltását igényelheti, minimum 1 millió és maximum 10 millió forint erejéig. A Hazaváró Diákhitel nem vehető igénybe a tanulmányok befejezését követően felvett hitel kiváltására, valamint ingatlan- és jelzáloghitelek, folyószámla hitelkeretek és hitelkártya tartozások kiváltására sem.
További fontos információkat a hitelekről, valamint az igénylés menetéről a Diákhitel Központ oldalán találhatsz.
(X)
Nyitókép: Lounge Group